Visszajelzések

Menyasszonyaink Mondták

Vannak ruhák, amelyek egyszerűen szépek… és vannak olyanok, amelyekbe az ember első pillantásra beleszeret. 🤍

Az én esküvői ruhám számomra igazi szerelemruha volt. Életem egyik legszebb és legmeghatározóbb napjának tökéletes, különleges és egyedi kiegészítője. Amikor viseltem, pontosan azt éreztem, amit mindig is szerettem volna: hogy ez a ruha valóban engem tükröz, és ehhez a naphoz egyszerűen nem is választhattam volna tökéletesebbet.

Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy a Laura Szalont választottam. Nemcsak egy csodálatos ruhát kaptam, hanem figyelmet, törődést, türelmet és azt a fajta maximalizmust, amely minden apró részletben érezhető volt.

Külön köszönöm a szalon csodálatos tulajdonosának azt a szeretetet, odaadást és igényességet, amellyel végigkísért ezen az úton. 🤍

Hálás vagyok, hogy az esküvőm egyik legszebb emléke ehhez a ruhához is kötődik.

Köszönöm, hogy megalkottátok számomra azt a ruhát, amelyben valóban menyasszonynak, nőnek és egyszerűen… gyönyörűnek érezhettem magam.

✨Köszönöm Emese❤️

Szabina

Kedves Laura Szalon. 
Mielőtt ellátogattam volna hozzátok más szalonokban is jártam és teljesen kétségbe voltam esve, mert egyik ruha sem tetszett. Azt hittem nem találom meg a ruhám. Mikor elmentem hozzátok, akkor is nagyon sok ruhát felpróbáltam, mind egytől-egyig gyönyörű volt, de nem az igazi. 

Aztán gondolkodtatok, hogy mégis mit tudnátok még mutatni nekem. És egyikőtök megtalálta ezt a csodaszép vintage ruhát. És én sírtam. Innen tudtam, hogy megvan. Végre. Ez az én ruhám. Csodálatos, régi korokat megidéző csoda. Köszönöm. Hálás vagyok a segitségért.

Ahogy ígértem hozok pár képet. Az esküvő előtt azt mondtam hercegnős a ruha, de a képeket és az akkor érzéseimet összevetve: királynő voltam. Köszönöm, hogy hozzájárultatok az érzéshez. 

Szép napot Nektek,

Szabina

Megkaptuk a fotóstól a képeket amelyekből párat válogattunk nektek. Imádtam a ruhám és mindenki azóta is emlegeti, hogy milyen csodálatos volt. Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy egy igazi hercegnőnek érezhettem magam a ruhátokban!

Engedjétek meg, hogy megosszam veletek az esküvői videónkat. A videó minden másodperce kihangsúlyozza a ruha szépségét. Ha újra választanom kéne, akkor is titeket es ezt a csoda ruhát választanám. Köszönöm mégegyszer!

Bernadett

Sziasztok! Ismételten szeretném megköszönni a nyári esküvőmre Tőletek kölcsönzött csodaszép ruhát! Igazi hercegnőnek, sőt, királynőnek éreztem magamat benne! Mindig is ilyen menyasszony szerettem volna lenni. Köszönöm a csajok kedvességét és precizitását, nélkülök nem állt volna így rajtam a ruha! Mindenkinek csak ajánlani tudlak Benneteket! Küldök pár ízelítő képet, melyet ha szeretnétek, nyugodtan osszatok meg az oldalatokon! Sok puszi Nektek!

Alexandra

Mielőtt ellátogattam volna hozzátok más szalonokban is jártam és teljesen kétségbe voltam esve, mert egyik ruha sem tetszett. Azt hittem nem találom meg a ruhám. Mikor elmentem hozzátok, akkor is nagyon sok ruhát felpróbáltam, mind egytől-egyig gyönyörű volt, de nem az igazi.

Aztán gondolkodtatok, hogy mégis mit tudnátok még mutatni nekem. És egyikőtök megtalálta ezt a csodaszép vintage ruhát. És én sírtam. Innen tudtam, hogy megvan. Végre. Ez az én ruhám. Csodálatos, régi korokat megidéző csoda. Köszönöm. Hálás vagyok a segitségért.

Ahogy ígértem hozok pár képet. Az esküvő előtt azt mondtam hercegnős a ruha, de a képeket és az akkor érzéseimet összevetve: királynő voltam. Köszönöm, hogy hozzájárultatok az érzéshez.

Szép napot Nektek,

Szabina

Álmaim ruháját találtam meg a szalonban! Ezért a ruháért mentem a szalonba.

Szerelem volt első látásra. A nagy napon igazi hercegnőnek érezhettem magam és ebben a csodában mondhattam ki a boldogító igent! Mindenkit lenyűgözött a látvány. Nagyon szépen köszönöm mégegyszer hálás vagyok. Felejthetetlen élmény ❤🥰

Csilla

Kedves Emese és Laura!

Korábban írtam e-mailt, de nem kaptam választ, így elküldöm itt is.

Mellékelve küldök néhány fotót a kreatív fotózásunkról. Reméljük örömmel nézitek majd vissza Ti is a gyönyörű ruhát, ahogyan én is. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen csodaszép ruhában mondhattam ki a boldogító igent, és hálás vagyok, hogy nálatok találtam meg az álomruhámat. Kívánom, hogy minden menyasszonynak olyan élményei lehessenek a ruhaválasztásnál és esküvői készületeknél, mint amilyenek nekem voltak nálatok. Teljes szívből ajánlom mindenkinek a Laura Szalont, és köszönök szépen mindent!

Boldog új évet és sok boldog menyasszonyt a kívánok a következő esztendőkre is!

Klaudia

Sziasztok! Mint ígértem küldök nektek pár fotót a nagy napunkról, illetve a kreatív fotózásról, amin látszik a csodaruhám! Hát eljött az idő, ugyanis most kaptuk meg hétvégén a fotókat! Nagyon szépen köszönök mindent! Tényleg csodaruha volt Imádtam! És ma sem döntenék másképp! Igazi álomruha volt rajtam a nagy napon! Ezúton kívánok nektek kellemes ünnepeket is és további minden jót! Még egyszer köszönet az álomruháért!  

Rita

Kedves Emese és Laura!

Elnézést, hogy ilyen sokáig várattalak Titeket a visszajelzésemmel, de csak most kaptuk meg a fotókat amivel kerekké tudom tenni véleményemet.

A Nagy Napunk előtt 2 héttel kétségbeesetten nyakamba véve a várost indultam el, hogy megtaláljam a tökéletes ruhát, mert az eredetileg kiválasztottban nem éreztem jól magam.
3 órát tudtam parkolni és konkrét elképzelés volt a fejemben. Nem túl jó kilátások…
Üzletről üzletre járva kezdtem feladni, mert közel hasonló fazont sem láttam sehol, mint amilyen ruhát elképzeltem.
Aztán az utolsó előtti helyre csöngetve megcsillant a remény. Alig hittem el. Amikor elmondtam, hogy szögletes nyakkivágással keresek ruhát, Emese azt kérdezte: ” Nem baj, ha nagy szoknyás és nagyon csillog?!” Örömkönnyek szöktek a szemembe, mert mindkét jelző szuperül hangzott. Az emeletre felérve, amikor felvettem a ruhát tudtam, hogy megvan: TÖKÉLETES!
Minden menyasszonynak azt tanácsolom ne adja fel, ne kössön kompromisszumot. Legyen kitartó és meg fogja találni, azt a ruhát amiben hercegnőnek érezheti magát!
Most, hogy leírom a történetemet is kiráz a hideg és nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy rátok találtam! Noha rövid idő volt az esküvőnkig mindenben rugalmasak, segítőkészek és nagyon kedvesek voltatok!
És, hogy mennyire gyönyörű volt a ruhám, mennyire szerettem arra hadd legyen ez a válaszom: A férjem valamelyik nap azt mondta van egy meglepetése, én visszakérdeztem: „Megvetted a menyasszonyiruhám?”

Köszönöm mégegyszer, hogy az idő rövidsége ellenére mindent megoldottatok, hogy gyönyörűnek érezhessem magam!

Rita

Életem első ruhapróbájára mentem egy pénteki napon. Úgy indultam neki, hogy ma megtalálom A ruhát. A szalonban nagyon negatív volt az egész próba..nem érdekelték az én választásaim/ötleteim, amit vittem magammal…megjegyzéseket tettek a testemre..az egy órás próba első 20 perce után kifordultunk anyukámmal és a barátnőmmel az üzletből és teljes elkeseredettséggel álltam, hogy most mi lesz velem? Mindenhol ez lesz?? Aztán a google keresőjében rákerestem a Budapesti szalonokra…kiadta a Laura szalont..láttam, hogy még nyitva van, így odatelefonáltam, hátha tudok menni próbálni. Laura vette fel a telefont és igazi örömmel mondta, hogy természetesen. Amilyen szörnyen indult a délután, legalább olyan csodásan zárult, hála a lányoknak. Rövid idő után megtaláltuk a tökéletes ruhát, amire mindenki elsírta magát. Nem tudok elég hálás lenni a lányoknak azért a lelkes, bátorító, magabiztos és hozzáértő munkájukért. Azt éreztem az egész próba alatt, hogy én számítok és az a fontos, amit én szeretnék. Nagyon, nagyon köszönök mindent és a Nagy Nap után jövök a képekkel

Bernadett

Szeptember 24-én csütörtökön technikai okok miatt zárva tartunk.